|
Már jópár éve volt. Nem is emlékszem pontosan, hogy hol voltunk. Azt hiszem, kétegyházi tábor volt. Korán kellett kelni, menni reggelizni. 6 órás próbák voltak, egy kis szünettel. Ha jól emlékszem, leginkább egy Attila nevű fiúval táncoltam, aki régebben a csoportomba járt. Azt már nem tudom hogy kik voltak a szobatársaim, csak azt, higy egyik este Rékáékhoz mentünk át, és kacsintós gyilkosoztunk. Lehet, hogy Attila anyukája is ott volt. Volt, hogy én voltam a gyilkos, meg hogy engem öltek meg először. Délután volt kézműves foglalkozás. Valaki csinált nekem egy pillangót, és nekem adta. Nem tudom már, ki volt. Az még ma is ott van apa szobájában az ablakon anya oldalán, az intézetben. Emlékszem, először fel is voltam háborodva miatta, hogy nem engedtem meg, hogy odategyék. De aztán mindegy volt. A tábor fárasztó volt, Anna meg megbetegedett. Magas volt a láza, és a hasa is fájt de nem biztos. Emlékszem még irigyeltem is hogy hazamehet. Nekem nem tetszett az egész. Fárasztó volt és egyedül voltam. Pedig mostanában boldogan elmennék egy ilyen táborba, és az a tánc, amit ott tanultunk, az egyik kedvencem lett. Emlékszem hogy elmentünk valami várhoz vagy nem tudom mihez, meg egy park képe van a fejemben, ami tele van kis fehér virágokkal, amik a kertben is szoktak lenni, és hogy mindenki ott idétlenkedik. Meg hogy voltak ott szép járókövek, és az épület mellett voltunk, ami sárga volt. Meg hogy amellett a vár vagy mi mellett, volt egy szabadtéri színpad, ami egy folyón volt, vagy annak a közelében. Vagy egy tavon. Arra építették rá! Nem tudom, hogy Zoli bácsi hogy bírt velem, mert folyton panaszkodtam, hogy haza akarok menni. Emlékszem arra hivatkoztam, hogy meg akarom nézni az Áll Az Alku utolsó részét, pedig azt már régen leadták. Addig addig könyörögtem, míg a szüleim jöttem értem. Kissé elszomorodtam azért, hogy ott kellett hagynom mindent. NEm értettem, miért. Csak arra emlékszem, hogy ültem a korláton, és néztem ahogy a szüleim megnézik, hogy hol voltam. Hirtelen beugrott pár emlék: a gombaszedő verseny. Az volt talán az egyedüli dolog, amit igazán élveztem. A tanárok elrejtettek sok sok, különböző pontokat érő papírgombákat a hatalmas erdő területén, és este kellett csapatokban felkutatni őket. A csapatok is beosztották, hogy ki kivel keres gombákat. Én egy Lilla nevű nálam kisebb lánnyal voltam, akit a barátnőmnek mondhattam úgy ahogy. Izgatottan kutattunk át mindent, a fák tetejére is fölvilágítottunk. Rengeteg gombát találtunk mindenfelé. Egy homokos, kivájt területnek a képe még bennem van. Meg az út végé, ahol vissza lehetett menni a szálláshoz. Mindenfelé gyerekek kutattak, de valamikor késő este abba kellett hagyni. Boldogan láttuk, hogy személy szerint mi gyűjtöttünk a Lillával a legtöbbet a csapatból. Megdícsértek minket, ami jól esett a sok kínszenvedés után a próbákon. De a győzelemhez, ha jól emlékszem ez se volt elég. Szerintem nem mi kaptuk meg a dobozos milka fagyit. De még így is örültünk. A házak, ahol laktunk, kis egyszintes hosszú épületek voltak, olyan fehéres sárgás régi házak. A szobák nem voltak valami jól felszereltek, az egész emeletes ágyakkal volt tele. Én alul aludtam, első éjszaka sírtam is. Meg hogy valami volt a fiú meg a női zuhanyzókkal is, hogy valaki berontott valahova, meg hogy bezártak valakit, már nem emlékszem. Csak arra, hogy egyszer nekem kellett őrt állnom valahol, meg tartani az ajtót. MEg arra emlékszem még, hogy rengeteg schooby doot csináltunk, azokat a színes fonalakből összefont semmire sem jó díszeket. Én egyek se bírtam csinálni, később az iskolában mutatták meg, hogy hogyan kell. Csináltam is párat, élveztem is, de nem tartott sokáig. Több dolog nem jut eszembe erről a számomra nem túl kellemes táborról. Sajnálom, hogy akkor nem élveztem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
