|
Lehet, hogy valaki emlékszik rá, lehet, hogy valaki nem. Szegeden, egy időben, pár mappás ember körözött az iskolák előtt, és azzal az okkal kérték el a gyerekek telefonszámát, hogy modellügynökséghez keresnek embereket. Volt aki megadta, volt aki nem. Persze a suliban utána figyelmeztettek minket, hogy SENKI NE ADJA MEG, persze valakinek már késő volt. Rajtuk persze csodálkoztunk, hogy hogy lehettek ilyen hülyék. Mert azért az tényleg elég gáz, hogy csak úgy megadják az emberek valakinek a telefonszámukat, anélkül, hogy akár egy percet is nyomoztak volna utána.
4-en mentünk végig a NagyÁ-n, meg a Kárászon. Én, Timi, meg két másik nagyon jó barátom, akiknek nem szeretném a nevét publikussá tenni ( nem tom megengednék e, Timi megengedte) . Mikor először leszólítottak minket, nem is törődtünk szegény szöszi csajjal. Utána jött egy nő. Aki olyan pontosan elmagyarázott mindent, és olyan sok mindenre kitért, hogy kezdtünk megingani. Vagy nagyon jól betanították, vagy tényleg igaz- gondoltuk. Ezen tanakodva mentünk végig a Kárászon, voltak még akik leszólítottak, de senki sem mondott el mindent olyan jól, mint az a sárga esőkabátos nő. Mi már csak így hívtuk :) Mikor megint találkoztunk vele, még több mindent kérdeztünk. Egyre jobban kezdtünk megingani abbéli hitünkben, hogy ez az egész csalás, átverés, kihasználás. A Kincsessziget nevű boltban megnéztük a honlapját. Írtak pár elismerő cikket, ilyesmiket. de hát azt ugye szerkeszteni is lehet, mindent meg lehet csinálni, ha az ember elég ügyes. Végül fölhívtuk a szüleinket, és megkérdeztük, hogy megadhatjuk e a telefonszámunkat. Mindenki rábólintott, így a sárga esőkabátos nő listája 4 névvel bővült, köztük az enyémmel is. Hazafelé azon gondolkoztunk, hogy milyen szívás ez az egész helyzet. Ha megadod a telefonszámodat, akkor azért fogsz aggódni, hogy mi lesz ha ez az egész egy nagy átverés. Ha meg nem, akkor azon, hogy mi lett volna, ha igaz?
Mindenkit visszahívtak az első casting-ra. Én nem mentem el, meg az egyik barátom se, egy másik viszont mondhatni helyettünk ment. Végül Timit és őt visszahívták. Timi majd kiugrott a bőréből, mikor az anyja felhívta telefonon az egyik ebédlőben. Nem visítozott hangosan, de szerintem akkor is sokan megbámulhatták, mert majd kibújt a bőréből. Vele együtt örültünk, én egy kicsit akkor irígy voltam. Mert mi lett volna ha........ dehát én nem mentem el az első castingra, eldöntöttem, hogy nem szeretném ennyire feldúlni az életem.
Végül csak Timi ment el a második castingra. Én is mentem vele, de csak mint gardedame. Szégyellem bevallani, de egy ideig ott pislogott bennem a remény, pedig már döntöttem, hogy nem. Megérkeztünk, egy tök rendes hapsi ültetett le minket egy asztalhoz, és elkezdte magyarázni a lehetőségeket, kitöltetett Timivel meg az apjával egy adatlapot ( így mentünk hárman csak) , utána egy szőke nő szakértő szemmel nézte végig, ahogy Timi pózokat vág és sétálgat egyik széktől a másikig.Azt mondta, hogy a statiszta szerepek, és a fotózás lehet neki, majd pár hónap múlva irány a kifutó. Csak bámultam. Nekem ez nem való - gondoltam magamban. De az a kis pislákolás még mindig bennem volt. A fenébe- gondoltam. De elégedetten figyeltem a nő szemét, és örömmel láttam, hogy gyakran elmosolyodik. Végül hoztak egy szerződést. Sokszor kellett átjavítani, vagy hatot kaptunk belőle, míg minden adat stimmelt. Timi apja aláírta, Timi meg halálnyugodtan konstatálta, hogy fölvették egy modellügynökséghez, ráadásul nem is belföldi, hanem angoltudásának köszönhetően nemzetközi modell lesz. Én személy szerint meg se bírtam mukkanni. Míg Timi apja elment a pénzért, Timit egy sminkes csaj vette kezelésbe. Beszélgetett velem is, nagyon rendes volt, és Timi egyszerűen gyönyörű lett tőle. Szürke ruha, szürke szemhéjpúder, arca tükörsima, haja enyhén hullámos. Elégedett voltam. Én. Nem is ő. Én. Végül egy fotós vette kezelésbe, először ülve, majd állva kellett pózolnia. A fotós kapott tőlem egy ötletet, és szólt neki, hogy úgy álljon, mint a barinője. Ezt a szót nem én találtam ki. Kissé idegesítő volt. De rendes pasi volt, és jó szakértő. Ahogy elnéztem Timit, csak azt láttam, hogy egy szép modell igazi pózokkal, magabiztosan áll egy kamera előtt, ami teljesen fel fogja forgatni az életét. Mikor vége lett a fotózásnak, a fotós is elégedetten kezdett beszélgetni velünk. Nekem meg valami nagyon csípte a szememet. A fotós azzal cukkolt, hogy elkezd csikizni, és majd megríkat. Én kinéztem belőle, és gyorsan a hasam elé tettem a kezem. Persze ezen jót röhögtünk. De ettől még jobban éreztem, hogy már nem is érzek semmit. Hogy az a pislákoló fény, remény és akarat kihúnyt bennem. Hogy nem érzek semmi mást, csak végtelen büszkeséget és elégedettséget. Jópár könnycsepp kigördült a szememből, annyira örültem Timi sikerének. Neki meg ez volt szinte az egyetlen NEM nyugodt pillanata az egész casting során, nem akarta, hogy sírjak. A fotós szakértő szavakkal kezdett bombázni, valamilyen szimpátia-izgulásról vagy mi a fenéről beszélt, de én már nem is tudtam máshova figyelni, csak Timire, akinek sikerült elérni az álmát, akire mostantól mindig nagyon nagyon büszke leszek.
Kértem egy zsepit, senkinek sem volt. Egy modellsrác adott végül egyet, persze a fotós erre a témára is rászállt. Nem mondom hogy nem volt csúnya.......... :) Abba sírtam egész úton Timiék felé, miközben rájöttem valami nagyon fontosra.
Nem mindig az kell az embernek, amit szeretne. Nekem elég kevés barátom volt. Azt hittem, azt szeretném, hogy fölnézzenek rám. De nekem ez nem kell. Nekem az kell, hogy legyen egy igaz barátom, akire én nézhetek föl, akire Én lehetek büszke.
Timi, csodállak, és végestelenül BÜSZKE VAGYOK, és rengeteg sikert kívánok neked, sok munkát, és persze mindenhez energiát, és MÉG JÖSSZ NEKEM EGY KIADÓS BŐGÉSSEL!!!!!!!!!!!!!!! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
