Szombat volt, kora délelőtt. Elég korán keltem magamhoz képest. Apa felajánlotta, hogy menjünk el vásárolni, fényképezőgépet nézni ( az előzőt elrontották). Gyorsan lefürödtem, rendbekaptam magam, és végre elindulhattunk. Csodálkoztam,hogy apa ilyen készségesen elvisz vásárolni. Elvégre aki a családi kasszás ül, az ritkán kel föl onnan. De nem tiltakoztam.A gépes boltokban elég lesújtó dolgokat hallottam: a kiszemelt fényképezőgép-példányból nem árulnak már a városban. De nem adtam föl, ragaszkodtam hozzá, hogy nekem AZ KELL, és nem másik. Másikról szó se lehetett.( ha ezt figyelembe vesszük, nem lesz rossz dolga a jövendőbelimnek) Ha valami megtetszik, akkor hiába látok jobbat, hiába mondják, hogy van másik, ami elnyerheti a tetszésemet, én azokra már rá se nézek. Úgy érzem, el vagyok már kötelezve. Egyébként meg kell jegyeznem, mindig az van, hogy amit először kinézek az áll a legjobban és azt fogom megvenni. Bementünk a Plázába is, a Severbe is, a Cora-ba is, mindenhová. De sehol nem találtunk semmit. Sietni kellett,mert apa meg akarta nézni a 3 vagy 4 órás focimeccset. Már nem emlékszem,melyik volt. Apa olyan kurtán-furcsán mosolygott. Volt egy fura érzésem.  
Mikor hazaértünk, első utam a fürdőszobába vezetett. Persze dréga testvérkém rögtön kitúrt, mivel valami belement a szemébe. Egészségére. Duzzogva mentem be a szobámba.
Azt hittem, ott halok meg szívinfarktusban. A sikításomtól már a saját dobhártyám is beszakadt.
 

MEGLEPETÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Igaz,hogy kapizsgáltam a helyzetet,de EZ azért túlzás volt. Nem tudom, ki hogy reagál arra, ha egy rakat ember egyszerre kiáltva beszól, hogy " MEGLEPETÉÉÉÉÉÉS!!!!!! ,, Szerintem én kicsit túlreagáltam. Hátraugrottam, és görcsösen nekitapadtam a falnak,miközben a saját sikításom süketített meg. Pár percig még lihegtem, majd sírva a barátnőim nyakába ugrottam, egykét hangos "ANYÁTOKAT,,-ot eleresztve. Röhögve sírtam, és nagyon meg voltam hatva. Számítottam rá, vagyis inkább csak sejtettem, hogy valami ilyesmi készül, de nem azon a napon.Még nem is volt szülinapom. Csak majd az ezt követő napon. Alig tudtam egy kicsivel nagyobb szókinccsel köszönteni a többieket, az addigi csak az "anyátokat" szóból állt. A többiek persze nevettek sikításom még akkor is hallatszódó visszhangján. Ott voltak a legjobb barátaim: Zsófi, Alexa, Timi, Szabi, Ákos, Szabi nővére, valamint ott volt ennek az egésznek a kitervelője, az én drága egyetlen nővérem. Nem győztem könnyel a sok-sok barátot. Az ilyen pillanatokért érdemes élni. Néha jó tudni, hogy szeretnek, ha kimutatják, hogy nem vagy felesleges. Ilyenkor én is elmerengek, hogy mivel érdemelhettem ki ezeket az embereket. Igaz, a nővéremet nem én választottam,de jobbat nem is kaphattam volna. És az is elég megdöbbentő volt, hogy apám szó nélkül tűrte, hogy "anyád"-ozzak.
 Mikor végre lecsillapodott a szívdobogásom, átadtak nekem egy papírt. Nem nagyon emlékszem,hogy mi volt pontosan ráírva, de valami ilyesmi ( bocsánat hogy nem emlékszem):

" Ne hidd, hogy ezt a napot üres kézzel megúszod!,,

És egy másikat is adtak:

" Nézd meg, hogy a szomszádod nem lopott-e meggyet. Rövidlátó :p ,,

Az utóbbi megállapítás kétségkívül igaz volt, de a genetikai dolgokba inkább ne menjünk bele.  Csukladozva kimentem hát a kert végébe. Mintha egy fehér valamit láttam volna a kertvégi meggyfa egyik ágán. A többiek persze mind mögöttem loholtak, nem mutatva meg nekem az utat. Izgatottan téptem le a papírfecnit. A pontos szövegre itt sem emlékszem, dehát van ilyen:


" Egy kis építkezés. Szerezd meg, ami kell hozzá,,


-Tégla. Kíváncsian indultam a téglahalmaz felé. Volt is ott egy papír,mikor felvettem, a többiek nevetve mondták, hogy más is van. Mikor végre rászántam magam, hogy lefelé nézzek, ott csillogott egy kis ajándéktasak. Ha egyszer ők írták, hogy rövidlátó vagyok, nem kéne meglepődni.
Nem tudom, hogy a kártyák milyen sorrendben követték egymást. Bocsi
Volt egy olyan,hogy:

  " Az építkezésben biztos elfáradtál, tusolj egyet,,

*epésen megjegyzi, hogy drága szeretteitől tud a legjobban elfáradni* Na akkor irány a fürdő. Mikor először jöttem a fürdőbe, csodálkoztam is rajta, hogy miért hagyták a kádra terítve azt a törölközőt. Tesóm azért is rohant be olyan nagyon sietve, mert attól félt, hogy elrakom, és észreveszem az alatta kuporgó ajándékot. Mintha a pakolás olyan jellemző lenne rám. Persze itt is volt cimke, azt hiszem ez a :

" Nézz tv-t,,

   - féle volt. Persze itt sem vettem rögtön észre, hogy a cédula a távirányító alatt van. Így elkezdtem mustrálni a tv-t, míg fel nem világosítottak, hogy nem így kell kezdeni. Végre észrevettem a cetlit.  Azt hiszem, ez volt a következő:

" Menj el bocsánatot kérni Flórától! ,,

Naja, meg én vagyok a Mikulás. Fölmentem tesómhoz a szobájába. Elégedett vigyorral az arcán tornázott éppen, olyan lábemelgetős oldaltfekvős kedvenc szórakozást csinált. " Éles" szememmel rögtön felfigyeltem az előtte heverő cetlit,ami majd kibökte a szemem, majd elégedett vigyorral az arcomon megoldottam a kénes problémát: villámgyorsan lehajoltam és fölkaptam.A többiek persze jót röhögtek. Istenem, hát méltóság is van a világon,ugyebár.

" Nézd meg, él-e még a bonsaiod,,

Fölöslegesnek tartottam, tudtam, hogy szegényke elpusztult,pedig nagyon szerettem. De azért odabattyogtam a szobába, és kivettem alóla a cetlit.

" Díszítsd ki a falat,,

Vagy mi. Mivel? Festékkel? vagy téglával? Nekünk azzal lesz kirakva. Megkérdeztemapát, hogy hol vannak a dísztéglák. A dobozokban elbotolva végül átmentem a garázsba.

" Szigeteld a házat,,

Valami ilyesmi. Nem is kell mondanom, hogy az előző cetliknél is ajándékok voltak. Goldolkoztam, hogy hol van a kőgyapot, majd beugrott: iránya vendégszoba. Itt valami ilyesmi cédula várt egy ajándék kíséretében:

" Nézz be a ház legkisebb helyiségébe, ahol még nem voltál,,

WC? Kihúzva. A kis raktár a lépcső alatt! Na ide is szépen bementem, elvettem az ajándékomat. Ez volt az utolsó, azt hiszem.Elnézést, ha a cetlik sorrendje nem felelmeg a valóságnak, de csak arra emlékszem,hogy ilyenek voltak. De nagyon tetszettek. Csak az volt a baj,hogy a legtöbbet alig lehetett kiolvasni.
  Felmentünk a szobámba és szépen átnéztük, hogy mit is kaptam. Volt ott minden. Egy lila szemhéjpúder, egy lila és egy bordó körömlakk, egy csodás parfüm, egy gyönyörű naptár, ami olyan volt, hogy az illusztrációit ki lehetett vágni, és elküldeni képeslapnak.Olyan gyönyörű volt, hogy nem volt szívem arra, hogy bármikor is belevágjak. Kavicsokról meg kagylókról voltam benne művészi képek.  Azelőtt volt a suliban egy ilyen kiállítás, tárgyak kavicsokból meg kagylókból. Nekem nagyon tetszett az ötlet. Kaptam még egy cuki zselégyertyát, nagyon bírom őket, egy cica meg egy nyuszi-szobrocskát, egy gyöngyegeret, meg egy aranyos kis fekete műbőrszerű retikült, aminek egy teddymacit ábrázoló csatja volt. Nagyon tetszett mind, és nagyon hálás voltam mindenkienk. Ilyen jó szülinapom még sose volt.
 Persze volt "díszebéd". A testvérem csinálta a tortát. Pudingos (csokis és vaníliás) meg piskótás volt, az ízlésemet jól eltalálta. Semmi hab meg bab. Nagyon finom volt, csak szegény torta kicsit roskatag volt. Ebéd közben valahogy följött a téma, hogy a testvérem egy fa. Végig ezen poénkodtunk, még a tesóm is röhögött. Hiába, ilyen társaságban ez szinte kötelező.
  Gyorsan kellett csinálnunk valamit, mert Szabiéknak téncversenyre kellett menniük. Megkértem apát, hogy hadd hozzunk le társasokat a padlásról. Csak egy baj volt. A tesóm elég mérges lett rám, mivel nem mertem fölmenni a padlásra. Még ha elég gyakran szárnyal is a fantáziám, és elég sokszor " lekell rángatni a talajra", szeretem a szilárd talajt. A vizet is, de a levegő az nem az én stílusom. Megpróbáltam fölmászni a rozoga, cseppet sem biztonságosnak tűnő létrán, de elfogott a szédülés, azonnal lejöttem. Nem szeretek ilyen bizonytalan helyeken lenni. Persze drága nővérkém, szülinap ide- vagy oda, a szememre vetette, hogy csak nem akarok fölmászni és lehozni a dolgokat,mert lusta vagyok. Kössz szépen. ( Persze akkor még jobban felhúzta magát,amikor egy hónap múlva megpróbáltam fölmászni apával,és sikerült. Na kössz a bizalmat).
Egész végig ment a Monopoly,én a középmezőnyben voltam. Volt amki sokat kaszált, de volt aki nagyon le volt égve. Aztán abbahagytuk,mikor Szabiék elmentek. Kikísértem őpket, megköszöntem hogy eljöttek. Akár elmentek, akár nem, a többiekkel még szórakozni kellett. Szórakoztunk is. Elmentünk kutyát sétáltatni. Ákoson elég sokat röhögtünk, ahogy Konyakot sétáltatta. Megint elmentünk a Bánya térre, és még többet hülyéskedtünk,mint az évfordulón. A kutyák persze megint elkódorogtak, de aztán visszahívtuk őket. Csak tudnám, hogy miért nem vihetjük el őket kutyasuliba. Elkezdett szemerkélni az eső, de ez minket egy cseppet sem akadályozott meg abban, hogy a szabad ég alatt röhögjünk. De aztán csak el kellett menni a buszmegállóhoz. Nem tudtuk,hogy mikor jön a busz, sokat kellett várni. Ákos nem szerette az esőt, folyton bosszankodott, a többiek hülyéskedtek, persze én is. Aztán jött a busz, és kötelességtudóan elváltunk.
 Néha sprintelve, néha kocogva mentem haza a kutyákkal. Meg is bámultak azok, akik kijöttek ilyen időben az utcára. Csurom vizesen értem haza, mosolyogva gondoltam arra, hogy az építkezési fáradalmak okozta fáradsággal már le is zuhanyoztam.
 Vigyorogva vittem ki a kukához a sok-sok chipses zacskót. Adtam egy sor puszit tesómnak meg apának, majd leültem és magamban Monopolyztam. Fáradtan feküdteml e, megnézegettem az ajándékaimat.

Igazán nem mondhatom magam szerencsétlennek.......azt meghagyom annak,aki cukkolni akar