Na. Ennyit sem takarítottam még. Aki járt már a szobámban, mikor épp nem számítottam vendégekre, vagy olyan bennfentes aki előtt nem szégyellem, az tudja, hogy az  "olyan a szobája mintha hurrikán tombolt volna benne" sablonszöveg az én szobámhoz eléggé kevés. A polcokon a káoszon kívül semmi sincs, minden a földön kap helyet, és nem is a fal mellett. Hát igen.A legtöbb tinilány törvényszerűen hisztis. Én nem vagyok az. Helyette rendetlen a szobám. Szerintem a szüleim jól jártak.  Bár azt nem tudom, hogy a szintén nem hiszti barátnőim szülei mit kaptak cserébe.

Az egész házat ki kellett pucolnom tökegyedül. Hiába, ha valamit nagyon szeretnék, azért bármit megteszek. Az egész ház csumából ragyogott. Na jó a padlás nem. Bocsánatért esedezem. Na jó, a kutyák sem voltak éppenséggel rózsaillatúak, dehát melyik kutya az???  Igazán nem lehet mondani, hogy rossz vendéglátó vagyok. Ilyenkor kiteszek magamért. Hűtő tele, ház tiszta, jómodor elővéve.... Úrikislány márcsak ilyen. Mivel én nem vagyok úrikislány, de még kislány se ( kikérem magamnak, én közepes vagyok ) ezért nálam a jómodor elmaradt. Nem csináltam pukedlit, és nem raccsoltam. Bocsánatért esedezem, megint.

Nem emlékszem, hogy mikor jöttek a lányok. De arra igen, hogy a kulcsot keresni kellett. Megvan a családunk kulcsainak az a jó szokása, hogy amikor kellenek, akkor szépen elsunnynak valahová, már azon voltam, hogy szólok nekik, hogy másszanak át a kapun. Szerencsére előbányáztam a kulcsot, így drága barátnőim beszabadulhattak a telkünkre. Persze jötteka szokásos   " Manócska ne harapdálj! ,, meg " Konyak tűnj innen! ,, és " Wááááááááááááááááá,, kiáltások. Amin el kell ismernem, még akkor is, ha ezért kapni fogok, de nagyon jól szórakozom. Nem értem hogy mit lehet félni az én drága dögeimtől, akiknek az az egyetlen hibája, hogy temérdek nyállal-karommal-foggal áldotta meg őket a természet. Na meg a következő hibájuk az, hogy nagyon szeretik az én drága barátnőimet, és ezt ki is mutatják. Szegények ilyenkor alaposan megszeppennek, nem értve, mi baj azzal, ha szeretnek valakit. Igaz, a nyálért én sem vagyok teljesen oda, meg hát a saját kutyáimtól jó hogy nem félek, de nem értem hogy  hogy lehet tőlük megijedni,mikor olyan kis angyal tündibündi pofijuk van. Nem olyan gengszterarcuk, mint Alexa rotijának. *szerényen megjegyzi, hogy attól se fél, csupán nem szokása simogatni*  Miután sikerült lerázni a lelkes kutyákat, és túlestünk a köszönésen puszipuszin, vigyorogva néztünk elébe az előttünk álló 24 órának.

Arra nem emlékszem, hogy ültünk e a gép előtt, de szerintem megvolt a kötelező msn-es röhögés.

Ezután elmentünk kutyát sétáltatni a Bánya térre. Miután elengedtük a dögöket, és Alexa jól megrázogatta a kezét, nekiálltunk hülyülni. Alexának azért lehetett erre szüksége, mert Konyak pajti kissé húz. Én nem is bírom sétáltatni már. Boldog lehettem Manócskával. A kutyák persze néha elkóricáltak, ilyenkor üvöltözve hívtuk őket vissza,majd egy alapos szidás után hagytuk, hogy ténykedjenek körülöttünk. Lexiivel azzal szórakoztunk, hogy legurultunk a domboldalról,amit a kutyák is nagyon élveztek, jól össze is nyalogattak. Készült persze jópár fotó is, ami nálunk szinte kötelező. Sajnos annyi nem lett mint tavaly, ugyanis drága gépem volt szíves elromolni. Na de ilyen az élet. A hülyülésre remek helyet találtunk: egy olyan csúszós hintacucc volt a játszótér végében, ami nagyon csábítóan nézett ki. Persze csúsztunk is jó sokat. Örültem, hogy a kutyák már leszoktak arról, hogy ilyenkor az ölembe ugráljanak. Mert nem olyan vicces,mint ahogy hangzik.  Visszatettük a dögökre a pórázt, és leültünk a füvesített lépcsőkre. Felhúzott szemöldökkel szemléltük a 3-4 fiút,akik bekerültek a képbe. Mondanom sem kell, a normálistól kissé eltérő  módon viselkedtek. Márha másvalaki sem tartja normálisnak, hogy egy ember egy közhelyen levizel egy fát  -.-" Alexa meg Timi jó sokat hülyültek, mi meg Zsófival nem győztünk röhögni. Time majdnem a kis tóban kötött ki, hála Alinak.Na igen, ki másnak. Alexával folyton a lábunkat bámultuk.

Ugyanis: felhívnám a nagyérdemű figyelmét egy nem elhanyagolható tényre: A FŰ SZÚR. Szóval ha valaki nem akarja, hogy sok-sok picike, enyhén viszkető piros pontocska borítsa a lábát, az ne guruljon le domboldalakon, bármilyen szórakoztató is az akkor.

Hazaérve jókislányhoz méltóan elláttuk magunkat. Csináltunk bundáskenyeret, nem is akármilyet. Aztán szokásunkhoz híven kiültünk a garázstetőre lakomázni. A garázstetőnk a világ legjobb helye, tudniillik. Csupán az az egyetlen zavaró tényező, hogy van rajta szúnyog.  De nembaj, a célért és a szórakozásért mindent. Miután szépen belaktunk (  igen, a lányok is tudnak belakni, a vonalakra majd később figyelünk) , nekiálltunk készülődni. De hogy hová mentünk? Diszkóba?Moziba? Randira? Bár az utolsó lehetőség elég nagy vonzerővel bír,sajnos nem. Kutyát sétáltatni mentünk. De hogy mit lehet arra 3 órát készülődni, azt ne tőlem kérdezzétek. Tudatosítom: 3. Nem írtam el. A készülődés végére olyan szépek lettünk, hogy ihajj. Sőtt: csuhajj.Persze mi mindig szépek vagyunk, de most különösen azok voltunk. Én 10 perc alatt is kész lettem volna. Csakhogy ugye a hülyeség erősebb volt a realitásnál, és nekünk 3 óránát vesződni kellett a sminkekkel, mégha senki sem látta is a végeredményt, merthogy besötétedett,mire kész lettünk. Én addigra már vagy 20 sminket késítettem magamnak, próbálgatva az erőmet. A többiekcsak egyet. Igaz,Timinek a hajával is kellett vesződnie. Miután elkészültünk,  a kutyák nagy örömére pórázt fogtunk, és irány sétálni. Olyan utcákon mentünk végig, ahol még én se jártam, csupán tudtam, hogy hova  fogunk kibukkanni. Bár drága barátnőim kételkedtek ebben, "ismerve" az én tájékozódási képességemet. Ami nem rossz tájékozódási képesség, hanem rossz NAVIGÁCIÓS képesség. Felhívnám a figyelmet a különbségre. Meg arra hogy az erről folytatott poénkodás már nem  vicces -.-" Hanem bazi idegesítő .Tudom én, hogy hol vagyok, és onnan bárhová el tudok jutni, csak ne kérdezze meg tőlem senki, mert azt otthagyom. És megyek egyedül.Mert odatalálok  -.-"

Egy kiadós séta után leraktuk a kutyákat, és megkérdeztem apát, hogy baj-e, ha még sétálunk egy kicsit. Nem volt, így még egy jó ideig röhögtünk sötétedés után az utcákon. A kocsmákat persze jó messzire elkerültük. Mert tudtam hol vannak -.-"  Persze a folyamatos röhögés meg sétálás fogyáshoz/agykárosodáshoz/rekeszizomfájdalomhoz vezetett. Kinek mi. Persze komolyak is tudtunk lenni. csak néha, de akkor nagyon. És csak egy kis ideig.

Mikor hullafáradtam hazértünk, persze nem feküdtünk le rögtön. Az hogy is venné ki magát?  Alexa persze még villanyoltás előtt elaludt. Majd 5 perc múlva föl is ébredt, a mi eszelős vihogásunk közepette. Hiába,Alexa álmában viccesebb,mintha ébren beszél. Aztán szép lassan mindannyian álomba merültünk, ki az ágyon,kia matracon, ki a másik matracon, ki a földön. Csomószor fölébredtem, vigyorogva hallgattam,ahogy a többiek édesen szuszognak. Szusz....szusz....szusz.  Abból, hogy megnézzük a napfelkeltét,persze most sem lett semmi.  Elég későn ébredtünk, és még később keltünk. Sajnos nem sok ideig maradhattak a többiek. Szomorú voltam, hogy ilyen hamar eltelt ez a nap. Pedig csak most kezdődött el...... Szerencse, hogy én a türelmesebbek közé tartozom, így csak-csak ki tudomvárni a 2011-es júni 16-ot.