Elérkezett a várva várt nap. Osztálykirándulááááááááááás. Na persze. Anyád kínja. A többi osztály tök jó helyekre ment. Pl az Aquaparkba. De a miénk?? Nem,nem, semmiképpen sem egy olyan helyre, ami osztálykirándulásnak való,mint az Aquapark. nem,nem. Mi tíz méterrel odébb mentünk. A Ligetbe.

Mentem a sulihoz, már az Aradinál tartottam, jön velem szembe az osztály. Csak tudnám akkor miért kellett leballagnom idáig, sokkal egyszerűbb lett volna, ha ott várok rájuk. de nem, nekem le kellett jönnöm. -.-" Nem tudom, hogy egy normális ember mire gondol, ha azt mondják neki,hogy kirándulás, de én biztos nem egy Ligetre, ahová minden nap elmegyek kb. Nekem a kirándulásról egy állatkert, egy fürdő, egy hegy jut eszembe. De mivel túl komplikált lenne megszervezni egy ilyet, meg egyes tanároknak nincs kedve az ilyesmihez, mi a Ligetbe mentünk -.-" Érzitek ezt a hatalmas adrenalinlöketet? Ezt a drámaiságot? Ezt a fenomenális izgalmat??? Epésen gondoltam arra útközben, hogy a B-sek milyen jól szórakoznaktőlünk 10 méterre, tök ingyen.Tudatosítom: INGYEN. Ha ezeknek a B-seknek sikerült összehozniuk egy ilyen komplikált dolgot, minthogy elmenjenek INGYEN egy fürdőbe, akkor nekünk nem kéne hogy ez gyerekjáték legyen????? Az osztálynak persze az lenne.... Ennyit a befolyásoló tényezőkről.... -.-"

Nem volt egy naaaaaaagy osztálykirándulás, de azért jó volt. Igaz, az én osztályommal lenni egy kicsit meredek, bárhol is vagy. Röpiztünk, frizbiztünk, beszélgettünk. Jól elvoltunk, na. Szép keddi nap volt,kicsit unalmas ugyan, de legalább együtt lehettem a barátaimmal. Meg a Nembarátaimmal, de azok elhanyagolható tényezók az életemben. Ezért jó, ha az ember nem vesze szinte semmit magára. Gond nélkül tud lenni bárhol, bárkivel. Én is beálltam röpizni a többiekhez. Nem mondom, hogy jó voltam, de jobbmint a tesiórán. Itt nem volt az az idegesítő helyzet, hogy meccs van, és tudod hogy mindenki téged fog szidni, ha elrontod, ideges leszel, hogy ne rontsd el, és az idegességed miatt elrontod............ Ördögi kör rulzz. Sajnos, vannak ilyen emberek, akik mindent versenynek vesznek, és nem értik meg, hogy ha pozitívak, akkor a többiek is pozitívabbak lesznek. Ezért imádom a barátaimat. Akikből ezért is vagyon kevés.. -.-" Imádom, ha nem szidnak, na. De szerencsére nem is szoktak. Ezért is szeretem az én drága ismerőseimet,akik nélkül már "olyan depcsi lennék, hogy mingyár öngyilok leszek!"  De szeretett barátaimat dícsérő szavaim nem ebben a cikkben találhatóak.Olvasd el a többit

Az "osztálykirándulás" után Timi és Zsófi eljöttek hozzánk. Ahhoz képest, hogy milyen antiszocialista voltam, szinte minden második cikkem így kezdődik...." valakik eljöttek hozzám..........,, De ez így van jól. Persze ment a lányos hülyülés. Remélem nem kell taglalnom a sminkelési barmulásainkat, mondjuk ha megtenném, holnapra már elhaláloznék.Meg Timi beállt TeleShop műsorvezetőnek. Nagyon nagy volt. Eszünkbe jutott, hogy aznap van júni 15. De akkor holnap  van 16-a!!!!! Na igen, ez egyeseknek korrekten hangzik. Csakhogy júni 16 számunkra egy fontos dátum, és kb az egyetlen,amit az életben meg tudok jegyezni a dátumok közül ( ezzel kimerült a memóriám befogadóképessége. A leendő fiúmtól már most bocsánatot kérek) : a barátságunk évfordulója. ráadásul most az első. Hajjjjjaj. Azonnal kell tenni valamit, hogy együtt legyünk holnap. Egy évforduló azért mégiscsak évforduló, mégha 14 évesen nemis normális, hogy az ember évfordulót emleget *perverz fantáziát félretesz* . Hazajött drága egyetlen édes apucikám, akit elmondtam minden jónak, soksok pillarebegtetés közben. Nem mintha nem gondolnám komolyan, amit ilyenkor mondok. A nőknek bevett szokásuk, hogy ilyen helyzetekben mérhetetlen nagy szeretetüket ki is mutatják, aminek következtében a mérhetetlenül szeretett egyén kicsikét megpuhul. Nem szabad félretenni azért azt a tényt, hogy máskor is ugyanolyan mérhetetlenül szeretjük azt,akit mérhetetlenül szeretünk.  Persze ez nem elég.

Miután Timiék elmentek, az egész délutáni időmet abba fektettem, hogy ordibáljak, könyörögjek, hízelegjek, sírjak, térden álljak, példálózzak,fontoskodjak, magyarázzak, hisztizzek........... na meg persze telefonáljak. Nem tudom, hogy mennyi lett utána a baráti társaságunk telefonszámlája, de kb ötpercenként hívott mindenki mindenkit. Nem tudom, hogy drága barátnéimmal hogy volt: de szerintem nekik is be kellett vetni egy-két trükköt a cél érdekében.

Aztán édes drága apám, akit mindig is mérhetetlenül szerettem, és szeretek most is, kimondta a drága, egyetlen szót,ami nekem olyan örömet okozott,mintha esküvőn lennék:

                                                                                                                IGEN

* perverz fantáziát félretesz*