3:30. Hogy miért kell nekem ilyenkor fölkelnem? Mert a hiúság győzedelmeskedik a szervezet akarata fölött, azért. Leállítottam JB One less lonely girl-ét, és kisurrantam a fürdőbe hajat mosni. Hát igen,az első napon szépnek kell lenni. Igaz a többin is........ na mindegy. Fürdés közben az járt a fejemben, hogy ez lesz az utolsó tusolásom,mielőtt elutazom. Ugye,milyen drámai? Mellesleg büszke voltam magamra, hogy ezúttal sem ébresztettem föl senkit. Hát igen, az éves gyakorlat.Tudni illik én iskolaidőben mindig 4:30-kor kelek, fürdök, aztán elmegyek a 6:20-as busszal a suliba, ami 8-kor kezdődik. Csak annyit fűznék ehhez hozzá, hogy szeretem magam áztatni és korán beérni az iskolába, és első lenni. Ez van. Csinos kis turbánnal a fejemen surrantam vissza a szobámba, mégcsak 4 óra volt. A terv szerint apa majd csak negyed 5-kor ébreszt minket. Visszafeküdtem, lés az elkövetkező napokon filóztam. Negyedkor tesóm halkan benyitott, ésébresztgetni kezdett. Tök fölöslegesen, tegyük hozzá. A kis naív. Az apa általi ébresztésből az lett,hogy én könyörögtem ki az ágyból félkor. A kedvenc mondata a "még tíz percecskét ". De megszívta, mert rajtam nincs szundi gomb. Előző este rámondtam a telefonomra egy szöveget, amin elmondtam minden tennivalómat,elpakolnivalómat, és megcsinálandómat. Az indulás előtt az egész család halálfélelemben volt. Szenilis természetünk következtében nincs olyan utazás,aminek a közepén valaki felkiált, hogy : ,, A retkes életbe már megint otthon hagytam...........!!!!!!!!!! ". Én szerencsére fel voltam készülve, ésmár két nappal azelőtt elvesztettem az USB kábelemet, és nemaznap reggel kaptam észbe,hogy nincs meg. Érzik a levegőben ezt a vegytiszta profizmust?

Könnyes búcsút vettünk kétdrága kutyusunktól, és kimentünk az ajtón. Egy hosszú  ideig nem is fogunk visszajönni............ A keresztapámék kocsiját kértük kölcsön, a miénknek a motorja egy félévvel ezelőtt kilyukadt. Csakhogy tipikusan,mint minden utazásunkkor, esett az eső. És az a bazi nagy kocsi széééééééépen beragadt a sárba. Minek is maradt volna a szilárd talajon, úgyis a mi családunknál van, mi meg úgyis hozzászoktunk. Hát akkor nem olyan mindegy? Így a testvéremmel szépen 10 percig teljes erőbedobással ( igaz, ezzel nem mondtam nagyot ) toltuk a kocsit, ki a sárból, a szabad útra. Már így is késésben voltunk, háromnegyedkor akartunk elindulni,erre meg negyedkor mentünk a Szőregi úton végig. Na igen........az ilyesmi sem volt nálunk példátlan.  Az úton megmentőm drága kis,újan kapott Corbym volt, amire előző nap vagy 600000 számot rátöltöttem. Vagyis rátöltettem apával.... Ugyanúgy rajta volt a Kék Duna Keringő és a Kis hableány egyik száma,mint a Riverside mother fucker és a Kiccsapatom. Szóval, az ízlésem az vegyes. A tesóm is zenét hallgatott, apa meg is jegyezte,hogy csúnya dolog, hogy őt nem szórakoztatjuk. Kicsit lelkiismeretfurdalásom lett, de el is aludtam, szóval szuszogva nem lehetek valami szórakoztató. Bár azt mondják,viccesen alszom. És nem terpeszkedek el az ágyon,mint egyesek.........de erről később.  A táj elég szürke és egyhangú volt, de nekem tetszettek a mezők, talán mert ez volt az utolsó alkalom, hogy látom magyarországot. Az eső szinte eglsz úton esett, nem tudom, mert szunyáltam. Arra emlékszem, hogy nagyon tetszett,ahogy elhúztunk a kamionok mellett. A kerekeik üstökösszerű csóvát húztak maguk után. Érdekes volt. Persze nem szerettem volna az ilyenkor stoppolók helyében lenni.

Viszonylag gyorsan odaértünk a Ferihegy 1-re. Nem nézettki valami fényesen. Apa a parkolóban felvilágosítást tartott a teendőkről, ha valami baj lenne, és adott pénz, arra az esetre,ha valami baj lenne......Nem lett. Bementünk az előtérbe,ahol a jegyeket ki lehetett váltani. Ott  volt egy kis bénázás,ugyanis az EasyJet-tel akartunk menni,ami meg egy táskát engedélyezett,meg egy kézipoggyászt. Volt egy keret, amibe be kellett,hogy férjen az utazótáska. Hát apa eléggé összenyomorgatta a cuccaimat, míg átengedték. Utána már kísérő nélkül kellett tovább mennünk.Kicsit pityeregtem, sajnáltam apát egyedül hagyni abban a nagy házban. Igaz,ott vannak a kutyák. Átmentünk azokon az ajtókon,amik kimutatják, ha fegyver van nálunk. Az vicces volt. A táskánkat egy röntgen szallagra tettük, és még az övünket is le kellett,hogy vegyük. Tesóm gombos cipője is egy dobozba került az övekkel együtt, egy zacskót kellett a lábára vennie.  Aztán még 10 percig öltözködtünk a padon. Kb fél nyolc volt, mikor odaértünk a váróba. A jegyünkre elfelejtették ráírni, hogy melyik ajtón lehet eljutni a gépünkhöz. Keresgéltem egy ideig, míg találtam egy táblát, amire rá volt írva. Várnunk kellett egy félórát,míg megkezdődött a felszállás a gépre. Odamentünk az egyes ajtó előtt álló sorhoz. Mindenféle népség volt ott, négerek, japánok, franciák, magyarok. A pultnál meg kellett mutatni a jegyeket,az útlevelet, a személyit,meg a nemzetközi diákot. Itt be kellett tenni a kézitáskát a poggyászba. Az enyém belefért, viszont megállítottak,hogy így is próbáljam bele a keretbe. Hát tuszkoltam egy ideig. Aztén támadt egy ötletünk,és a kézipoggyászom felét áttettük a tesóm táskájába,ahol még volt hely. Legalábbis azt hittük mi,egészen addig,míg tesóm zipzárja el nem szakad félig. De legalább betuszkoltuk a táskámat a keretbe. És a nő előtte az EasyJet  szalagot is letépte róla. Nem értem miért. Ha egyszer átengedték, akkor átengedték,mit szól bele? Tiszta hülyeség.Tesóm is még szidta egy ideig. A buszig vezető úton kétszer estek ki a kezemből a jegyek,amiket nagy nehézségek árán tudtam csak fölvenni. A buszon már alig volt hely, oda is betuszkoltuk amgunkat, a bénázás miatt kb utolsók lettünk. Kösz szépen, kedves akadékoskodó, hülye, szőke liba. Nagyon izgatott voltam a repülés miatt, már alig vártam. Tesóm ült az ablak mellé, mert sajnáltam amiért elrontottam a táskáját.. Szerencsére vissza már nem együtt megyünk. Egy pingvinszerű hapsi mindig felvilágosítást tartott nekünk franciául.  Azt hitte,hogy aki már Párizsba megy, annak tudnia kell a nyelvet. Barom. Egy fontoskodó barom. Nem tudnak a repülőknél értelmiségibb embereket dolgoztatni??????????  Hármas székek voltak, tesóm ült az ablak mellett,én középen.Egy tök rendes egyetemista csaj megkérdezte, hogy mellém ülhet e. Szimpivolt,hát persze. A szívembe lopta magát azzal,hogy  mikor tüsszentettem, azt mondta, hogy egészségemre.Egy ilyen ember csak jó lehet. Át kellett tanulmányoznunk a biztonsági lapokat, meg meg kellett néznünk, hogy hol vannak a mentőkabátok meg a vészkijárat. Legnagyobb félelmemre a tesóm melletti ablak volt az. A biztos halál tudatában utazhatok. Szuper. Mikor elkezdett gurulni a gép, nagyon izgatott lettem. A gurulás jó is volt........ a felszállás már kevésbé. A zsigereim a hátamon jöttek ki. A kilátást meg alig láttam,mivel borzalmasan fájt a fejem, ha felemeltem az ülésről.De amit láttam belőle,az tényleg gyönyörű volt. A gépközepén ültünk,a szárnyon. Érdekes volt látni a hajtókákat. Az idnulás előtt a pilótafülkébe is beláttam. Elég durva volt. Soooooooooook soooooook gombocska. A felhők fölötti táj nagyon ijesztő volt. A két órás útat szinte kedvem lett volna végighányni. A fejemen a nyomás olyan volt,mintha egy házat ejtettek volna rá. A fülem megdobolt,és folyton bedugult, meg kidugult,meg bedugult,meg kidugult. Szegény tesóm se volt sokkal jobban. Nem sok kellett ahhoz,hogy kivegyük a tasakból a hányózacsit.  A landolás is borzalmas volt. itt folyosón lehetett eljutni az Orly központjába. Kedvem lett volna térdre esni, és csókolgatni a szilárd talajt, vagy egyszerűen csak elterülni rajta.Megkönnyebbülten öleltem át anyámat, mikormeláttuk akijárat előtt. Mikor kajával kínált, azt hittem,most tényleg ideje hányni.

Nagy bőröndömet anyával közösen cipeltük végig az úton. Metrószerű vonattal mentünk, ami leginkább a föld fölött megy, de lent is. Ültünk ez egy olyan vonalán, aminek nem volt vezetője. Csak két hatalmas ablak volt a vagon két végén. Elég ilyesztő volt először. Aztán átszálltunk a B vonalra. Az út egyszerűen gyönyörű volt. Dombok, völgyek, kecses, kanyargós utcácskák, takaros házak, és ami a legjobb, rengetek zöld szín. Igazából Párizs külvárosi kisvárosaiba mentünk. Hogy pontosan hova,azt nem írhatom le.Negyven perc múlva leszálltunk a vonatról. A hely, ahova érkeztünk,minden képzeletemet fölűlmúlta. Kicsi,keskeny utcák, rengeteg fa, terméskővel kirakott, aranyos házak. Olyan volt az egész,mintha nem is irtották volna ki az erdőt, csak a fák közötti résekbe házakat építettek volna. Csodáltam azokat a sofőröket, akik olyan gyorsan mertek száguldozni a meredek utakon. A házunk is gyönyörű volt. Nagy és ízléses, pincével, meg miegymással. Drága jó anyukánk amolyan tömős fajta, így alaposan tele voltunk az ebéd után. Egy kis pihenőt azért tartottunk, mielőtt elmentünk vásárolni. Oda gyalog mentünk. Jóóóóóóó hossssssssssssszúúúúúúúúúú út volt, szép kanyargós, pont az én porckopásos térdemnek való. De a vásárlást nagyon élveztük. Egész jól bevásároltam: 4 szilikonpánt, melltartó,bagoly, egy pulcsi, egy ujjatlan, egy ing övvel, egy kockás tornacipő.......... boldog lehettem vele. Mindenki boldog volt a végére. Anya, tesóm, az eladók. Néhány elitebb boltban tesóm Szex és New York-osan érezte magát. Jó kifejezés... A visszafelé gyaloglás már bajosabb volt. Egyrészt, mert nekem lefelé nehezebb menni. Másrészt,mert a táskák eléggé nehezek voltak. Harmadrészt,mert elkezdett zuhogni. De nagyon jó képeket csináltunk. A fél várost lefényképeztem, olyan sok szép ház volt. Hazaérve alig bírtuk számbavenni a sok új cuccot. A baglyos medált, ami eszméletlen cuki volt, elneveztem Carolának. Tesóm erre azt mondta, hogy az Magyarország legjobb jósnője. Na nem baj. A vacsora currys corianderes csirkemell és comb volt.IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIsteni !!!!!!!!!!!! Sok ideje nem ettem anya féle kaját. Ezért kár, hogy itt dolgozik. A desszert előtt franciásan sajtot ettünk. Mire hazaérek, ha így folytatom, 6 kilóval nehezebben érek haza, és nem fognakfelengedni már engem se az EasyJet-re. Ja azt elfelejtettem, hogy a franciák olyan kedvesek. Direkt olyan helyen kakiltatják a kutyáikat, ahol szem előtt van,így nemlépünk bele. Olyan kedvesek, nem?  Fáradtan mentem aludni...............................