Kicsit furán éreztem magam. Kissé elegánsan öltöztünk, de ahhoz kétség sem fért, hogy jól nézünk ki :)  Szabi ottmaradt a bejáratnál jegyszedőnek.Hosszas gondolkodás és röhögés után megegyeztünk, hogy Zsófi kivételével mindenki jelölteti magát bálkirálynak és királynőnek. Tudtuk, hogy nagy esélyünk nincs, de ha már ott voltunk, akkor legyen.Én voltam a 14-es, ha jól emlékszem. Izgatottan léptünk be a nagyterembe. kicsit még röpiztünk is azzal a két oldalas százas lufival. Nagyon még nem táncolt senki. Mindenki csak ült és beszélgetett. Elég kevesen is voltak. Igaz, mi meg korán érkezők voltunk, hála a teremdíszítői feladatnak. Mi is csak ültünk és vártuk, hogy valaki végre megmozduljon, mert hogy azok nem mi leszünk, az fix. Aztán megjött a DJ bácsi, akinek valami Iglódi Retro Disco feliratú pultja volt. Ilyen 50 körüli emberke nyomta a zenét.

Lassan lassan az ülő tömeg átcsúszott a táncolás és az állva bambulás határán. Eleinte szégyenlős voltam. Életemben nem voltam még ilyen rendezvényen, és néptáncos bizonyítványaimon kívül semmi sem igazolta, hogy tudok táncolni. És ez most már műfaj volt. De boldogan vettem észre az első negyed óra után, hogy szívverésem kezdi átvenni a zene ritmusát, más nem is hallatszódott. Csak a zene dübörgött, szinte hipnotizáló ereje volt. Mosolyogva néztem, ahogy a tömeg hullámzik és rázza magát, ki az ütemre, ki nem. Hát igen volt pár szegény botfülű, akik ugyanolyan helyzetbe lehettek, mint én az elején. Szerencsére én tudtam alkalmazkodni. Mi az, hogy ! :) Alexa és Timi is úgy tombolt, mint akik már törzsvendégek a Jate clubban, átszellemülten táncoltak a nekünk jutott 1,5 négyzetméter minden egyes négyzetcentiméterén. Zsófi meg fotózott, nem akart táncolni, pedig ha kipróbálta volna, neki is ment volna az biztos. Nagyon könnyű.Vigyorogtam, miután észrevettem, hogy anélkül táncolok, hogy egyáltalán figyelnék rá. Újfajta élmény volt ez egy magamfajta visszahúzódó, magányos, tömeget nem nagyon szerető embernek. Sokat is gondoltam rá, hogy ez nem én vagyok. De egye fene, mindent ki kell próbálni. Egyszer élünk. Igaz, lehet hogy nem, mivel ott van a reinkarnáció, de előző életemben meg tuti hogy nem volt még Iglódi Retro Dosco. Na mindegy, ez egy másik történet. A buli csúcspontjai azok a pillanatok voltak, mikor valami cuccból egy eperillatúnak szánt füstöt fújtak ki a tömegre, mindenki visítozva és kezüket lóbálva a levegőben tülekedett, hogy neki is kijusson a ködből. Akkor ott senkit nem zavart, hogy oltári büdös van.  Lehetett számokat is kérni, és ami megvolt az emberkének, azt le is adták. A refréneknél, soha nem felejtem el, mindenki az ütemre ugrált, egyik kezét a magasba emelve, és hagytuk, hogy a homlokunkba eső hajunk eltakarja előlünk a kilátást, úgyis mindent éreztünk, más nem is kellett. Ha sulirádióban leadtunk egy számot, rögtön fölismertem, hogy adták e a bálon, és Alexával mindig táncolni kezdtünk az emlékek emlékére :)

Büfés műszakba is menni kellett, de a buli közepén nagyon senki nem jött sütit venni, bolondok lettek volna otthagyni a hullámzó tömeget. így hát az idő nagy részében leültem a székre, és Feca bával, a fizikatanárral beszélgettem. Az megmaradt bennem, hogy régebben pincér volt, és hogy egyszer leöntött egy palit vízzel, aztán mégegyszer ugyanazt, de akkor csak röhögtek. Valahogy nem tudom elképzelni Feca bát pincérruhában röhögni egy vizes vendéggel. Akiben máe mwgrögzült egy emberről valami, azt nehéz korrigálnia. Alexával váltottuk egymást a műszakban, de volt hogy Szabi vállalt be egy 10 percet, amiért nekem mindig bűntudatom volt, hogy így bliccelek, így mindig visszamentem. Nem volt igazságos. Emlékszem, hogy a szénsavmentes vizet azt hittük, hogy rosszul számoltam, mert nem százat, hanem kétszázat kellett volna kérnem érte, de aztán kideerült, hogy mégiscsak jól számláztam, vagy valami ilyesmi volt, a számokra meg már nem nagyon emlékszem. Meg hogy Feca bá leszidott amiért én nyúltam a sütikért és nm hagytam hogy a vendég válassza ki őket. Bár nem tudom mi lenne a sulibüfében, ha ott mutogatnánk a Krisztának, hogy bocsi, én azt kérném, ott jobbra, nem, nem, azt ott mellette, nem, ami balra van! stb....Állna a sor ott egy hátig. Boldog voltam mikor lejárt a műszak.

Mentem vissza táncolni. Néha Szabi is becsatlakozott hozzánk, de lehet hogy az a büfés műszak előtt volt, nem tudom. De fölment pár ember a színpadra, mi is odamentünk, Szabi meg kiforgatott minket, néztük hogy hányat tudunk egyszerre. Én nem tudtam megdönteni a rekordomat, ami 32, ott csak 15-öt sikerült megcsinálnom, vagy mennyit. Mentségemre legyen, hogy ott lüktetett a zene és csúszott a cipőm. Forogtunk körbe körbe is, volt hogy én csak csúsztam, aztán estem egyet és tovább csúsztam körbe körbe :) Hoztam a formám, mondhatjuk. Szabi tanított minket valami M betűs vagy milyen körtáncra, de a lépésekre tisztán emlékszem.

A buli végén aztán jött a bálkirály és királynő választás. Feca bá nekem megsúgta az eredményeket, a sorsolás előtt vagy fél órával. Vigyorognom kellett, mikor megtudtam. Na jó, igazság szerint még el is nevettem magam.Alig bírtam visszafogni magam az eredményhirdetésig. Igaz, sokan meg is nézhették maguknak, mivel jegyszedő volt. A terem túlsó feléből néztem, ahogy elkiabálja magát a színpadon a nő, hogy : "És a bálkirály: .............................................................SZABOLCS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Na azt sose felejtem el, hogy milyen arccal ment föl a színpadra :) A bálkirálynő egy szőke aranyos lány lett, Adrienn, ha jól emlékszem. Tök kedves, odajött a büféhez az eredményhirdetés után, hogy Edit néni elmagyarázza neki hogy mi lesz majd a feladata. Persze az eredményhirdetérnél jöttek a "CSÓKOT, CSÓKOT,CSÓKOT!!!!!" beüvöltések. Na abból csak egy puszi lett, én meg ott vigyorogtam a büfénél. Azokat a fejeket látni kellett volna :)

Nekem egy kicsit előbb el kellett mennem, egy fél órával, de még így is elhagytam a kabátomat a megőrzőben, az egész tele volt zsúfolva az emberek cuccaival. Még hallottam, ahogy Adriennék sorsolják a tombola győzteseit. " És aki nyerte a......................................az nem más mint....................................." Mosolyognom kellett a teremben lévő feszültségtől. Szinte hallani lehetett a " Húzz engem, húzz engem" fohászkodásokat. Majdnem elsírtam magam kétségbeesésemben, amiért nem találtam a kabátomat. Végül meglett. Aztán nehéz szívvel elhagytam a Kapca épületét, és tudtam, hogy nem szabad visszanéznem,mert még ottragadtam volna. Örökre.

Az időrend itt nem helyes. De nagyon nem emlékszem hogy mi volt mikor, csak az érzések és a pillanatok fogtak meg engem.