Vidámság fogadta. Családok mutogatták egymásnak a díszeket, ajándékokat, süteményeket, szappanokat, tükröket, és a sok sok többi dolgot, amit egymásnak adhatnának. Gyerekek szaladgáltak körbe-körbe, nagyszüleiket, dajkáikat nyüstölve az újabb és újabb játékokért. Néhány hajléktalan utcakölyök visongott a bódék között.
Mary-Rose boldog nyugalommal nézte a kavargó tömeget, ahogy egymást tiporva igyekszenek megszerezni a kiszemelt dolgokat.
- Egy forralt bort?
Fiatal, piszos, rongyos fiú állt mellette, kezében gőzölgő innivalóval teli kupával. Zöld macskaszeme csibészesen villogott a lányra, szalmaszőke haja kócosan meredezett elő sapkája alól a világ minden tája felé.
Mary- Rose elvette tőle a poharat, és nagy kortyokban nyeldekelte a forralt bort. A fiú érdeklődve figyelte. A lány vagy két decit ivott meg egy húzásra.
- Köszönöm.- szólt halkan.
- Van otthonod? - kérdezte a fiú aggodalommal, de mintha reménykedés is lett volna a hangjában.
- Lehetne....
Újdonsült ismerőse elgondolkodott.
- Szóval szöktél.
Ez inkább megállapítás volt, mintsem kérdés.
10-11 éves forma volt, nem izmos, de magabiztossága, szeme huncut villogása, no és persze a ruha foltjai alól kilátszó sebhelyei félelmetes verekedési készségéról árulkodott. Mary-Rose egyszerűen bízott benne. Bár úgyse lett volna más választása.
- És te?- kérdezte tőle.
- Én se lakom nagyon sehol, de legalább családom van.- válaszolta mosolyogva, és a bódék körül viháncoló fiúkra mutatott.
- Testvéreid?
- Én annak vallom őket.- vigyorgott.- De egyébként csak együtt húzzuk meg magunkat, általában a régi gyufagyár istállójánál.
Mary-Rose sajnálta a fiút, de látta hogy fölöslegesen, szája mindíg mosolyra húzódott. Elindult a többi fiú felé, a lány kérés nélkül követte. Tudta hogy azt szeretné.
A többiek éppen vidám verekedésbe kezdtek volna, de mikor meglátták őket közeledni, az egyik fekete hajú, idősebb fiú nevetve odakiáltott:
- KIt szedtél föl már megint, Mat??
A kérdezett egy gyene pofonnal jelezte, hogy semmi köze hozzá, és nem is akar válaszolni. A lány kifejezéstelen arccal nézett rájuk. Legyen ami lesz- gondolta.
A fiú, akit mint kiderült, Matnek hívnak, beszélni kezdett.
- Ő itt....nem is tudom....
- Mary-Rose- válaszolt automatikusan az érintett.
- Szóval Mary-Rose. Nincs helye. Nem tudom. Megkérdezni nem fogom!!!
- Na de Mattie!!!- szólt kényeskedve az egyik, vörös hajú fiú. Mat majdnem nekiugrott, ő meg csak nevetett.
- Axel, hagyd abba, tudod, hogy nem szeret kérni!!- nyugtatta az egyik csoporttag az előbb megszólaló fiút. - Főleg nem egy lánytól.
- Áhh, menjetek a fenébe!!- legyintett ő.
- Most mi van?
Mary-Rose halk kérdése megzavarta a fiúk tanácskozását. Érzéketlen arccal nézett a fiúkra. Mattel együtt heten voltak. Mindegyikük koszos és rongyos, de láthatóan boldog volt. De valamit nagyon szerettek volna tőle. Foltozott ruháik szakadásai alól kilátszó bőrüket sűrűn borították a karcolások. Valamelyikükön még egy egyénileg bevarrt, hosszú seb is díszelgett. Értetlen arccal nézték a lányt. Végül a varratos fiú szólalt meg:
- Ömm... nos én George vagyok...izé. Na!!!Szóval, hmm...Az van, hogy ugye vagyunk heten...és néhányunk dolgozik...nem...olyan gyakran, de néha. És egyikünk se tud főzni..Nem mintha olyan sokszor lenne miből. De, nem tudunk magunknak nagyon mást csinálni, mint krumplit, meg aztán a takarításhoz se nagyon értünk, szóval az ilyen női dolgok kissé ki vannak maradva... És, hát szükségünk lenne...egy olyan személyre.. aki tudna nekünk ezekben segíteni....És, mivel neked sincs otthonod, nem mintha nekünk annyira lenne, de...szóval éted.- fejezte be pirulva.
Mary-rose félrebillent fejjel nézte a fiúkat. Halkan reménykedő arcokkal nézett farkasszemet. Érezte, hogy nem akarnak tőle rosszat. Elmosolyodott, majd bólintott.
- Ez a legjobb karácsonyom!!!
felhajtotta a forralt bor maradékát. Mat vigyorogva felkapta, és megpörgette a levegőben.
- Nekünk is, Roozie!