- Fura ruhái vannak. Északinak tűnik........
- Ja, ilyen furcsát még én se láttam. Sokat vándoroltunk, de ez.....
- És milyen piros az arca!!
- Ha eltévednék én is sírnék...
- És olyan...fura vonásai vannak, de hozzánk is hasonlít.
- Nézzétek ezt az anyagot!Nem valami tartós, tele van szakadásokkal. Vagy lehet, hogy valami megtámadta...Sok itt mostanában a hiúz..
-Akkor már nem élne!! Nem is látszik valami szívósnak...
A négy férfihang egyre távolabb duruzsolt. Elmentek mellőle. Nem angolul beszéltek, de Heny mégis megértette őket. Mély hangú, zümmögő társalgásuk felkeltette az érdeklődését.
Valami nedves, darabos földet tapintott maga alatt.  Biztosan átaludt egy esőt. De a levegő száraz volt és meleg, érezte, hogy valahol nagyon nagyon magasan a feje fölött hétágra süt a nap, a vihar elvonult.
  Szemhéja szokatlanul nehéz volt, izmai nem engedelmeskedtek. Dühös volt magára, a tehetetlenségére, és meg szerette volna már nézni a mellette sustorgó embereket. Sokáig küszködött magával, majd nyögve- nyelve sikerült kipattintania a szemhéját.
  Ugyanott volt, ahol elaludt. De mégsem.
A nagy platánok alacsonyabbnak, fiatalabbnak tűntek, és a törzsük sem volt még összekaszabolt és megvagdosott. Az árvácskaágyások helyén vad gyomok meredeztették tüskés ágaikat. Csak a szökőkút volt a régi, igaz, kicsit tisztább formában.
Pár méterre tőle négy férfi állt. Első ránézésre ijesztőek voltak, másodikra színházi statisztáknak. Hosszú hajukat fét copfba fonták, felsőtestüket prémes bőrmellény takarta, lábukat vastag csizmába burkolták. Fejükön szőrös nemezsüveg, copfjaik végén díszes aranykarika volt. Valamiről hangos vitatkozás foly köztük, nem is vették észre, hogy a szökőkutas liget másik felén fekvő , eddig eszméletlennek hitt, számukra igencsak furcsa lány rémült tekintete egyikükről a másikukra jár. Ám ez az állapot nem tartott sokáig.
- Nézzétek, felébredt!!- Heny ijedten figyelte, ahogy a négy alak mellé rohan. Hirtelen felugrott, és védekező pózba merevedett, ám a vérnyomása leesett, elszédült, majd elesett.  Az egyik ember épphogy megfogta. Zihálva nézett vele farkasszemet. Nem tudta, hogy bántanák-e.
- Jól vagy??- kérdezte az őt megtámasztó ember. Heny elámult udvariasságán. Nem erre számított. Már vette a levegőt hogy megszólaljon, ám egy hang sem jött ki a torkán.
- Lehet, hogy nem ért minket...- tanakodott az egyik, kecskeszakállát befonva viselő ember.
- Hát, nem is néz ki magyarnak.
- De.
Nehéz lett volna eldönteni, hogy melyikük ijedt meg jobban. Henyt a frász kerülgette, emlékezett, hogy valamikor nem ezen a nyelven beszélt, viszont a szavaira nem emlékezett. Tudta, hogy ez angolul máshogy szólna, de nem így... nem tudta hogy... De hogy érthet egy nyelvet, amiről azt sem tudja hogy micsoda????
 A négy férfi viszont hamar megnyugodott, örültek, hogy legalább kommunikálni tudnak ezzel a valakivel. Vagy valamivel????? Ezt egyenlőre nem tudták eldönteni.
- Értessz???- rázta meg az egyik Henyt.
- I-igen..!!!!- teljesen tanácstalan volt.
- Hogy kerülsz ide? Nem tőlünk maradtál le. Rád biztosan emlékeznék!! A hegynél hátramaradt emberek küldtek??- Henynek ez kínai volt.
- Tessék???????
- Szóval nem. Honnan jöttél??
Végre valamire tudott válaszolni:
- Angliából.
-?????????????????????????????????????????????????????????????
A négy férfi úgy nézett rá, mint valami őrültre. Kicsit megsértődött ezen, hiszen nem ő volt ókori ruhákban!!!
- Anglia? Egyesült királyság? Nagy Britannia? Rémlik valami??
Kivételesen most a többieken volt a sor az értetlenkedésben.
- Az hol van???- kérdezték szinte kórusban.
- Uff. Ezek is tanultak földrajzot........Leginkább itt ni!!!!!!!!!- Heny kezdte belátni, hogy ezekkel nem nagyon megy semmire.
- Na mindegy, a lényeg az, hogy eléggé eltévedtem. Elájultam, és most gőzöm sincs, hogy merre kéne mennem. Nem tudnának kölcsönadni egy telefont?? Mondják azt, hogy van maguknál!!!!!- könyörgött.
 Félős szemekbe nézett.
- Könyörgöm, a szüleim már biztosan nagyon aggódnak miattam, értesítenem kell őket hogy még élek és hogy hol vagyok, igaz azt én sem tudom, de könyörgöm, adjanak nekem egy telefont!!!!!!!!!! - szinte már sírt.
 - Egy micsodát??? - kérdezte meg óvatosan az egyik ember. Csak udvariasan meg szerette volna kérdezni, ám gyorsan hátra kellett hőkölnie, mikor Heny a földre rogyott, és elkezdett zokogni. Kezdte sejteni, hogy ezek nem színházi statiszták, és hogy nem csak díszből van rajtuk ez az ókorias ruha, és hogy nem az iskolázottság hiánya miatt nem tudják, hogy hol van Anglia, és hogy egyáltalán mi az. És a telefonra már nem is akart gondolni.
  Ez csak egy álom. Csak egy álom, ilyen nincs. Biztosan csak kómába esett, vagy valami. Majd ha valaki ott jár az erdőben, akkor megtalálja, beviszi egy kórházba, értesítik a szüleit, aztán egy idő múlva meg majd fölébred. Mert az nem lehetséges, hogy visszamenjen az időben!!!!!!!!!!!!!
  Miért kellett neki otthonhagynia a telefonját????? Miért kellett neki ilyen messzire elgyalogolnia????? Miért nem ébredhet már fel???
A négy férfi óvatos, de aggódó arccal figyelte a szegény lányt, megsajnálták. A kérdezőnek egy kis bűntudata támadt. Azt hitte, valami rosszat kérdezett. Igaz nem értette, hogy ezen mit kell úgy kiakadni. Vállvonogatva álltak és figyelték, ahogy Heny zokog, kezébe temetett arccal. Nem mertek hozzáérni, vagy egyáltalán megszólítani. Pedig könnyel el bírták volna cipelni bárhová, izmaik még a vastag mellény alatt is jól észrevehetően kidomborodott.
  Heny nem tudta, hogy mennyi ideig zokoghatott. LAssan kitisztult az elméje, és kissé lenyugodott. Beletörődött, hogy várnia kell, míg "odahaza" felébred. De addíg sem tud innen kiszakadni. Muszáj lesz végigcsinálnia, bele kell mennie a játékba. Durcásan felkapta a fejét. A négy férfi erre persze megijedt. Főleg az arcát látható düh és durcásság miatt érezték magukat kellemetlenül. Könyörögve néztek Henyre. Az egy kissé barátságosabb képet öltött, majd remegő állal megkérdezte:
- Ti milyen néphez tartoztok??
- Ömm... magyarok vagyunk.- felelte bizonytalanul az egyikük.
Heny szaporábban kezdte szedte a levegőt.
- És meg tudnátok mondani, hogy hol vagyunk??
- Valahol  a Nagy-Hegyeknél, amik karéjt formáznak. Hazát keresnénk a vezéreinkkel. - válaszolt egy másik felbátorodva, hogy a másik feje nem lett leharapva.
- Nagy-Hegy, amik karéjt formáznak........hazát kereső........... A Kárpát- medence!!... hát persze...basszus.........- Örült is meg nem is. Legalább tudta, hogy hol vannak. A Kárpát-medencén kívül, valahol a Kárpátok külső lábánál. Mit is tanultak róla töriből, hogy keltek át ezek??? Valami szoros, vagy hágó, vagy mi a fene... nem sokat tanultak erről az igaz, de még arra a kevésre sem figyelt oda. Valószínű hogy ennél a résznél elaludt az órán. Magyarországról se tudott sokat. Valami kis ország, az tuti. De hogy milyen volt 1000 évvel ezelőtt......????????? A lepusztult körülményektől is félni kezdett. Mi lesz ha álmában WC-re kell majd mennie?? Hova a fenébe, lehetne kérdezni. Ezeknek még pottyantójuk sincs!!!!!!!! Nem hogy angol WC.....
Érezte hogy már eredtek volna el a könnyei, de visszatartotta őket.
- Ömm... indulhatunk.- mondta végül. Jobb híján...
- És ugyan hova???- kérdezte a befont szakállas férfi. - A vezérekhez??? Hát eléggé meglepődnek amjd, ha meglátnak. Olyan öltözeted van, mint valami sámánnak. Talán az vagy?- kérdezte kikerekedett szemmel.
- Nem, dehogy. Nem vagyok- felelte géphangon Heny. Felőle holt léleknek is elnevezhetik, nem érdekli. De azért az tényleg jó lenne, ha nem kérnék fel esőtáncra. Fölállt, de ugyancsak meg kellett támaszkodnia az egyik férfiban. Ő készséggel segített neki leporolni a ruháját. Érdeklődve nézte az általa sosem látott farmer- anyagot. Kicsit át volt ázva, de szerencséjére elég meleg volt. Ahogy fölnézett a platánok fölé, tényleg ott ragyogott a nap. Hétágra, ahogy érezte. Kissé tántorogva menetelt a négy férfi mellett. Az, akitől már oly sokszor kapott támaszt, most ismét ott állt mellette, és mosolyogva fogta meg a vállát, valahányszor elbotlott. Heny érezte a belőle áradó masszív energiát. Figyelmesen nézte, hogy merre mennek. Persze nem az ösvényen kívül gyalogoltak. Jól sejtette, hogy mindegyik visszavezetett volna a szökőkúthoz. Sokáig caplattak az erdőben. Egy pillanatig elfogta a reménykedés, hogy nemsokára megpillant valami házat, túl a fákon. Nemsokára meg is látott valamit, ami az ő szeméből már majdnem akkora volt mint egy ház, ám annak a felépítéséhez még csak a közelében sem járt. Elfogta a félelem, ahogy hárman a férfiak közül könnyedén felpattantak egy-egy lóra. Hatalmas, erős állatok voltak, amikre esze ágában sem volt felülni.
- Nem.- szólalt meg.
A mellette lévő ember somolyogva felelt:
- Pedig muszáj lessz. Nem hiszem, hogy futni szeretnél utánunk. Vagy, ha nem hagyod magad, oda is kötözhetünk.- ajánlotta vigyorgva a férfi.
Heny nyelt egy nagyot, majd felnyögött. Itt nem nyerhet- ezt el kellett ismernie. A gúnyos mosolyú ember felkapta, olyan erővel, hogy úgy érezte, röpül. A nyerget kicsit hátrébb kellett tolnia, hogy elférjen előtte. Egyszer lovagolt csak, de arról is szörnyű emlékei maradtak. A vállán lévő csúnya heg, ami még öt éves korából maradt, már a lovaglás gondolatára is megfájdult. Ahhoz képest, hogy milyen iszonyú nehéz teste lehetett, a nagy termetű férfi lendületesen és habkönnyedén belelendult a nyeregbe. Egyik kezével a kantárt fogta, másikkal az előtte remegve ülő Henyt, akinek megvolt az esélye rá, hogy leszédüljön.
- Egyébként Tuba vagyok- szólt csak úgy mellékesen.
- A többiek meg Etele- egy szürke lovon ülő, cingár férfira mutatott- Gidra- a fekete lovon ülő, kissé ducibb termetű férfi elmosolyodott- és Sebek- a pej lovas, sebhelyes férfi szelíden integetett heges kezével. Heny el sem tudta képzelni, hogy mi okozhat ilyen sérüléseket. Viszont azt észrevette, hogy a magyarok nem valami kreatívak a nevek terén.
- Én Henrietta George vagyok.
- Fura név. Egyiptomi??- kérdezte Gidra.
- Nem- felelte Heny mosolyogva.- Angol.
- Egyszer majd magyarázd el, hogy mi a fene az!!!
A lány észrevette, hogy egész nyugodt, szinte már vidám hangulatban beszélgetnek. Örült, hogy eddig nem vált rémálommá az egész. Igaz, még bármi lehet.  Mosolyogva tett ígéretet, bár nem tudta,lesz-e rá ideje. Legbelül remélte, hogy már nem.
  Tubának csak egy szavába került ( konkrétan abba, hogy Gyerünk!!!) , hogy a ló elinduljon. Henynek inkább az a kifejezés jutott eszébe, hogy kilőjön,  ezek a hatamólmas állatok még a fák között is száguldottak. Fel szeretett volna sikítani, hogy " ÁLLATOK!!! ", de rájött, hogy ennek kb. semmi értelme. Ez eddig is igaz volt rájuk. Hol becsukta a szemét, hol kinyitotta, nem tudta eldönteni, hogy hogy szédül jobban. Végül amellett dontött, hogy inkább nézelődik. Igaz, a vágtatás mellett nem volt nagyon ideje rá. Lassan lassan kiértek az erdőből. Hatalmas sóhajjal konstatálta, hogy már valami pusztára értek. Ám nem tartott sokáig az öröme, rá kellett jönnie, hogy ott sokkal gyorsabban tudnak menni a lovak. Magában már biztonsági övért rimánkodott, mikor meglátta az első tábortüzeket.