A felkelő nap sugarai vidáman cikáztak a százéves fenyők tűlevelei közt, benéztek az ódon kastély függönyös ablakain, és élvezettel szippantottak a gyümölcstea és szendvics illatú levegőből. Lassan csatlakozott hozzájuk a szél, ami meglengette főhősünk ablakán a lila függönyöket, amiken túl az ő kis világa terpeszkedett 3 szobán át.

A szobákat mintha a legnagyobb belső építészek és stylistok tervezték volna. Minden bútor, minden dísztárgy, minden csepp falfesték, minden apró csempe egységes volt és összeillő. A lakosztályban csönd honolt, csak a falióra kattogása, és két kis orr szuszogása törte azt meg. Ahogy a napsugarak áttörtek az ablaküvegen,  az egyik szuszogás horkolásba, a másik nyöszörgésbe ment át. A nagy franciaágy takarója alól csak pár vöröses-barna, hullámos hajtincs kandikált ki. Majd fokozatosan előtűnt két apró kéz, és egy alvástól gyűrött arc, ahogy Henrietta George nyújtózkodva fölébredt.

Álmosan pislogott nehéz szempillái alól. Barna tekintete szeretettel pásztázta a hálószobát, majd megpihent a nagy, hortyogó, szőrös kupacon. Rugózott párat, majd kecsesen felugrott, és landolt a kis bobtail mellett. Az szeretettel nyaldosta meg kis gazdája arcát. Annak utána alaposan meg kellett törölnie az egész fejét, hogy száraz legyen. Hiába volt kiskutya, a nyála és a szőre kettőnek is elég lett volna.

- Fúj!!! Na!!Hé!!! Fúúúúúúúúj!!! Szállj le rólam te kis dög!!! Na!!! Hoopy!!!!Homokzsák kéne a szádra, mostmár komolyan mondom!!! - Henrietta bosszúsan, de mégis nevetve lökte le magáról imádott kiskutyáját.

- Na, gyere,menjünk le!! Jó kislány!!

Csöndben lopakodva mentek le a nagy ebédlőbe, keresztül a hallon, a nappalin, és mélyet szippantottak a melegszendvicsek szalámis illatából. Heny sorban előszedte a tányérokat és poharakat, szétosztva őket az asztal 6 széke előtt.

- Te normális vagy???? Hajnal 4 van!!!!!

Az álmos, morgó hangtól majdnem leejtette az egyik tányért.

- Jack, muszáj neked MINDÍG szívinfalktust okozni????????- szidta le szőke, kócos hajú, 16 éves bátyját.

- Bocs, de szerintem nem igazán normális az, aki már hajnali 4-kor ébren van!!!

- Akkor miért vagy itt??- kérdezte Heny.

Bátyja nyöszörögve lezuttyant az egyik székre. Csak ült és láthatóan várt valamire.

- Szolgáld ki magad!!- mondta kegyesen Heny. Sose hagyta, hogy valaki csicskáztassa. Pláne nem egy pasi.

Jack mogorván csoszogott oda az ebédlő másik felében lévő " melegszendvics a la Giselle"- es tálhoz. Nem szerette, ha valamit egyedül kellett csinálnia, elvárt volna egy kis segítséget. Igazi csapatjátékos volt. Ami azt jelentette, hogy az egész rögbicsapat EGYÜTT pudztitotta el a Giselle shéf által gondosan elkészített ételhegyeket.

Ahogy telt az idő, a család többi tagja is elődugta alvástól ráncos arcát a hálószobájából. Heny kishúga, a bájos, szőke fürtökkel megáldott Connie vidáman tapsikolt, mikor meglátta hőn szeretett nővérét. A kisszékben ülve, mosolyogva hallgatta nővére, szülei, és 2 bátyja csipkelődését.

Jack heves vitát folytatott 18 éves, Jim nevű bátyjukkal, de hogy min, azt Connie nem értette. Szerette a őket, de néha nem tudta fölfogni, miről

beszélnek.Mellettük a nevető, tiszta értelmű Henrietta magasan kitűnt. Ahogy a kislány elnézte a család többi tagját, gyakran megállapította, hogy Heny igazán hasonlít a mamájukra, Natasára. Amit furcsállt, hiszem anyjuknak hollófekete, nővérének meg vöröses-barna haja volt. A vonásaik is mások voltak, mégis annyira látszott köztük a családi viszony. Connie a kis gyerekfejével arra jutott, hogy azért hasonlítanak egymásra, mert mindketten jól tudtak főzni.

Ebben igaza is volt, csakhogy ő még nem vehette észre a belőlük áradó szelíd, de magabiztos kisugárzást. Az anyjuk szállodavezető volt, és gyakran dolgozott shétként az étterem-részben, ám otthon nem gyakran volt ideje sütögetni, amit a család tagjai szívből sajnáltak.

HEny ezen kívül csak egy dologban hasonlított valakire is a családban.

Sötétbarna, mogyoró vágású szeme teljesen az apjáét idézte, aki most is ott ült a mellette lévő széken.

Webster George vidáman csevegett a feleségével, nemrég jött haza a francia küldöttségből. Nagykövet volt ott Párizsban.

Heny gyorsan végzett a készülődéssel, és szokása szerint 5:30-kor elköszönt szüleitől, búcsúzásul megdögönyözte Hoopy-t, majd a parkon át a kapun kilépve lassan lefelé kezdett sétálni a hegyen, az iskola felé. Elgyönyörködött a völgyben fekvő városban, a hegyi táj szépségein. Már világos volt, a pirkadatből már csak pár rózsaszín aljú felhő maradt. Gyönyörű idő volt, Heny ezeket szerette a legjobban, mert ilyenkor lesétálhatott a városba, és nem kellett a zsúfolt buszon ülnie, mint esős időben. Nem zavarta, hogy gyalog kb másfél óra az út.

 A városban járt már, mikor csalódott képpel vette észre, hogy az egész napi fohászkodása nem használt semmit. Most itt közelednek feléje mint valami angyali ördögök.

 Egy tinipár jött szembe. A lány kicsi volt és madárcsontú, szőke haja csiklandozta kicsi, turcsi orrát, kék szemével mosolyogva nézett  felé. Caroline-nal már második óta legjobb barátnők voltak. De mióta összeállt Bennel, a páros másik tagjával, Heny kezdte egyre rosszabbul érezni magát barátnője mellett.

 Mert hogy ez a fekete, borzas hajú, zöld macskaszemű, mosolygós fiút ő is szerette.

Úgy érezte magát, mint egy rossz szappanoperában. A legjobb barátnő azzal a pasival ját, akibe a csaj titokban szerelmes. Szánalmas- gondolta.

 Mosolyt erőltetett az arcára, és visszaintegetett a pokoli párosnak.

- Szia!!- köszönt Ben. Mindíg nyugalom tört rá, mikor meghallotta a mély, dallamos hangot.

- Szia Heny!! Nem fogod elhinni mi történt Kethiékkel............- azzal Caroline féktelen csacsogésba kezdett. Heny és Ben összemosolyogtak, ám az előbbi gyorsan elfordította a tekintetét. Nem tudta elviselni a fiú szemében a Caroline-nak szóló csillogó, őszinte szeretetet.