A nap túl gyorsan telt. A séta Joanna-val egy örökkévalóságnak is tűnt, viszont olyan gyorsan közelgett az ebédidő. Persze le is szidtam Evet, miközben ő halálnyugodtan ült az asztalnál. Legszívesebben bezértam volna egy toronyszobába, herceg nélkül.
- Hogy a francba képzelted hogy meghívod Franket pont MOST és pont IDE??????????????- támadtam rá.
- Hé,hé,hé, vegyél lejjebb, nem én hívtam őt, hanem ő akart idejönni. Azt mondta hogy már nagyon hiányzunk neki, szóval csukd de azt a hatalmas pofádat!!!- hisztizte.
- Hé,gyerekek, mi ez a hisztéria????- robbant be Daisy néni a beszélgetésbe.
- Eve idehívott egy állatot, aki meg akar ölni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Talán kicsit hangosabb voltam a kelleténél, mivel mindenki minket, pontosabban engem bámult. De mi nem törődtünk vele, folytattuk a vitatkozást. Eve nem nagyon bánta meg, hogy valaki idejön engem kinyírni, én pedig fenyegettem, hogy azonnal írja meg neki hogy nem jöhet. Persze erre nem volt hajlandó. És Daisy néni is a pártjára állt, hogy ilyet nem illik csinálni. Persze ezt csak azért mondta, mert én a múltkor nem álltam mellé.
Az volt a legrosszabb, hogy Sally nála vállalt munkát. Mért pont NÁLA????????? Miért miért miért???? Miért kellett ezt elszenvednem???? És egyáltalán.. hogy volt képe???????? Ha kiderül hogy ő mondta el hogy hol vagyok...... de csak nem akar megölni.. bár az elég fura lenne. De legalább beolvashatok neki.
 Ebéd közben is folyamatosan veszekedtünk, nem hagytuk abba, csak arra az időre, hogy ledöntsünk egy kis brandyt. A többi vendég és kastélylakó zavartan hallgatta szóváltásunkat. Még evés után is folytattuk. Ha már veszekedünk, veszekedjünk nagyon. Talán ez volt az az egy dolog, amiben egyetértettünk Eve-vel. Végül az vetett véget az egésznek, hogy Joanna karon ragadott, és kivonszolt az ajtón megnézni a begóniákat. Én még zavartan visszaüvöltöttem Eve-nek, hogy fulladjon meg. Mint a gyerekek. Vagy egy öreg házaspár...

Már azt hittem hogy minden remény elveszett, arra nézve,hogy valami érdekes történjen. Megadóan ballagtam végig az ötödik órát is Miss Lee-vel, miközben fásultan válaszolgattam hosszú monológjait keresztező kérdéseire. Végül hosszú tülkölés ébresztette rá, hogy előre kéne menni a nagy bajárathoz, és hagyni engem a csudába. Kicsit ideges lettem, hogy találkoznom kell Frank Talmoothtal.
  Az ócska zöld kétülésesén jött. Én a tömeg hátulján próbáltam meghúzni magamat, de még így is láttam Sally határozott arcát az anyósülésen, amitől összeszorult a torkom. Először csak Franket üdvözölte mindenki. Webster kicsit kényelmetlen képpel nézte, hogy Eve puszit nyom Frank borostás képére. Elhatározta, hogy mogorva lesz vele. Egyedül Joanna rázott vele boldogan kezet, úgy üdvözölték egymást, mintha már az óvodában puszipajtások lettek volna. A hűvös üdvözlést Netheniel  szakította félbe, mikor egy szopránban játszó "Sally" kiáltással feltépte az anyósülés felőli ajtót. Csak azért nem kapta föl Sallyt és ölelte magához, mert meg akarta tartani a tekintélyét. Valahonnan ismerős volt. Kethrine is odaszaladt szinte az egész társaság társaságában, hogy üdvözöljék őt. Philippe elsírta magát örömében, Eduard és Thomas is fülig érő mosollyal rohantak hozzá. Én is elindultam felé, de Frank Talmooth nagydarab alakja elállta az utamat.
  -  Szép napot, Fred.- monta felhúzott szemöldökkel. Nagyot nyeltem.
  - Hello, Frank.
Legnagyobb meglepetésemre egy mogorva pofával megelégedett, és elment mellettem. Semmit sem értettem. De talán csak a hölgyek jelenléte miatt nem vert tönkre. Mostmár én is odamentem régi alkalmazottamhoz. Hallottam, ahogy Kethrine még faggatja:
 - Hát te nem a beteg nagynénidnél vagy? Fred nekem azt mondta.
 Sally vette a témát, mikor jelentőségteljesen ránéztem.
 -Öö..de. Csak ő meggyógyult, de azt mondta, hogy egy régi barátjának szüksége lenne rám, és megkért, hogy menjek hozzá. Még nagyon régről ismeri Mr. Talmoothot. - magyarázkodott. Vettem a bátorságot és odaköszöntem neki.
  - Sally. Szia. Vagyis, jó napot.- most nem tudtam, hogy köszönjek neki. Láthatóan erről még ő sem gondolkozott. Arcán mintha bocsánatkérő mosoly lett volna.
  - Mr. Smith. Jó napot.
Megvártuk még kicsit lemaradunk a többiektől, akik bekísérték Franket, a sok bőröndjével együtt. Láthatólag nem akart gyorsan távozni.
  -Maga megveszett???- suttogtam kissé hangosan Sally fülébe. Ő lepisszegett.
  - Sss!!! Dehogyis. Nem volt más választásom. És így legalább vissza is jöhettem a kastélyba.- szűrte a fogai között a szavakat.
  - Szóval volt olyan kedves és elmondta neki hogy hol vagyok. Maga meg akar engem ölni!!!- emeltem meg kicsit a hangom.
  - Sss!! Dehogyis, megőrült???- nézett rám megbotránkozva-  Mikor elmentem, valaki olyanhoz akartam menni, akitől szemmel tudom tartani. Először Sir Armondot néztem ki, de ő meg beajánlott Mr. Talmoothnak, nem mondhattam nemet!!!
  - De akkor meg nem lett volna egyszerűbb ITT maradnia??
  - NEM!!!
Páran meghallották ingerült suttogását, és felénk fordultak, de hál istennek nem figyeltek ránk sokáig.
  - Majd elmagyarázom. Van egy tervem.- suttogta jelentőségteljesen.
  - De mi az????????????????????- mostmár én is ingerült lettem.
  - MAJD!!!- mondta, s azzal előresietett. Ki nem tudtam találni, hogy mi a francnak tervezget, és egyáltalán mit. Valamit kitalált, hogy megóvjon Frank öklétől?? Bár én is jó verekedő voltam, annyira azért nem kellett volna féltenie, igaz én is megijedtem kicsit.

 A vacsora kellemes beszélgetéssel telt. Sally kivételesen ott ült az asztalnál, Daisy néni meghívta, hogy visszatérése örömére egyen velünk. Bár kicsit ideges volt, hogy ezzel megbántja alkalmazott társait, ők boldogan egyeztek bele. Így Kethrinet közrefogva ettük a kacsasültet. Sally egyre csak válaszolt a kérdéseire, amikben beteg nagynéjéről kérdezgette őt. Néha szúrós pillantásokat lövellt felém ami azt jelentette: " ezért még számolunk". Én  csak bocsánatkérő grimaszokkal válaszoltam. Így hármasban egész jól megvoltunk. A háromfogásos vacsora után én gyorsan elbújtam, nehogy Joannanak még eszébe jusson, hogy Arthur bácsi őszi rózsáit még nem nézte meg. Átkoztam, hogy ilyenkor ilyen sok virág nyílik. Pár perc múlva visszakukucskáltam a nappaliba, hogy ott van e még. Scott Perning, Arthur bácsi orvosa vigyorogva odaszólt.
- Már elment Mr. Talmoothtal.
Hálásan vigyorogtam vissza, majd lezuttyantam az egyik fotelba. Rajtunk kívül még ott volt Daniel, drága unokatestvérem, Eve drágalátós bátyja. Meglepődtem, hiszen ő általában minden étkezés után elvonul a feleségével. Nem is szoktunk nagyon beszélgetni. Pedig szoros kötelék fűzött össze minket: együtt zaklattuk Evet még gyerekkorunkban. Néha néha még ma is, bár ő szeret úgy tenni mint aki megkomolyodott.Pedig nem.
 - Kösz, doki. Az életemet mentette meg.
- Csak azért segítek, mert ismerem az érzést.- fanyalgott. Gondolom, Joanna vele volt elfoglalva, míg én meg nem jöttem. A szerencsétlen.
- Ja, szegény dokit halálra kínozta a csillagászati elméleteivel- kapcsolódott be David is a beszélgetésbe.
- Jaj, szegénykém!!- adtam hangot együttérzésemnek.- De David, hogyhogy te itt vagy??? - tértem rá tapintatosan az engem érdeklő témára.
- Hát, az a helyzet, hogy én és Annie.... noshát válófélben vagyunk...